Live in a dream-azaz egy újabb esély a Sorstól!

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de sztem minden ember boldog lenne ha az álmában élhetne, és mindenki vágyik is rá, hisz ezért álmok az álmok...de abba belegondolt már valaki, hogy erre nem kell vágyni hisz adott???behunyod a szemed, magad elé képzeled a dolgokat és kész!!! igen, ezt mondja mindenki, a nagy pszihodokik, anyámék, a könyvek...ha nincs életed képzelj magadnak, ha nem vagy boldog képzeld h az vagy, és az is leszel!!!ám ez nem így van!!! tudom h csak 16 éves vagyok és nincs jogom megkérdőjelezni a Nagyokat, de én tudom h ez hülyeség...még nem éltem sokat, de azt tudom, h egy álom ugyanolyan börtön lehet mint a valóság, s ugyanúgy fájhat ott minden, ugyanúgy sírhatsz és a legfontosabb...ugyanúgy szerethetsz...ez a szó gyilkos, és ugyanakkor erőt ad, reménytelen és ugyanakkor boldoggá tesz...ez a szó egyenlő az élettel, s igen, nekem ez volt az álmom...

most azt kérdezitek minek ez a nagy bevezető???csak azért h tudjátok nem hazudok, h tudjátok h minden igaz ami itt van, és h azt érezzétek amit én érzek!és hogy maga a történet miért született meg?azért h olvassátok...és h miért olvassátok???azt nem tudom! kérdezd meg magadtól!!!miért olvasod ezt??tetszik a cím?vagy a bevezető??lehet....de az is lehet h neked is vannak álmaid, és lehet h tudod miről beszélek én itt...talán része akarsz lenni az enyémnek...nem tudom, mindenesetre ha ezt olvasod egy biztos...te emberből vagy!

ő most is ott ül...mereven bámul ki az ablakomon, nézi ahogy az esőcseppek folydogálnak lefelé....rálehel az üvegre és rajzol a párába, aztán rám néz...kék szemei belemélyednek az enyéimbe, és hirtelen forróság járja át testem...ő nem szól, nem mozdul, azt se hallom ahogy levegőt vesz, csak látom...és én vagyok az egyetlen aki látja őt...

amióta megszülettem mi itt lakunk ebben a házban, anyu, apu a két tesóm és én...és james...ő ugyanúgy az életem része, mint a többiek...hogy ki nekem ő???ezt elég nehéz megfogalmazni...amikor kicsi voltam a bátyám volt, aztán a barátom lett, most meg többet jelent nekem minmdenki másnál. ő 22 éves, szőke haja van, és kék szemei...olyan mint minden átlagos srác, a különbség mindössze annyi, h ő nem változik...16 éve is ugyanúgy 22 volt, és ugyanebben a szürke pulcsiban mászkált ugyanezzel a fekete 7/8os gatyával:D

-sok tanulnivalód van még?-kérdezte aranyosan és türelmetlenül...

-nem... ha csöndbemaradsz gyorsabban kész vagyok:D-mondtam

-oké...értem én:DDD-mondta és újra elkezdett az ablakon lévő párába rajzolni...

fél percenként rám nézett, nekem meg úgy dobogott a szívem h nem bírtam a matekpéldákra koncentrálni...

-kész vagyok-mondtam

-ne hazudj:DDDD-mondta

-de nem tudok erre koncentrálni...útálom és kész....

-este megcsinálom én neked ok?

-köszi-mondtam, lementem a lépcsőn, felvettem a kabátom, magam mögé néztem, ott volt, és mentünk:DDDminden délután elmentünk sétálni, és elmentünk valami eldugott helyre, ahol senki nem láthatoott minket, mert ott legalább senki se nézett hülyének h konkrétan a semmihez beszélek, ők ugyanis, ahogy mondtam már, nem látják jamest...most mondhatjátok h hülye vagyok vagy őrült vagy elmebeteg, de biztosíthatlak titeket h egyikse:D ugyanis igen, jól gondoljátok, james egy szellem volt...

de még mien szellem...a legaranyosabb és legszexibb szellem akit valaha is láttam életem során, bár ha belegondolok ő az egyetlen szellem akit ismerek...sebaj:Dasszem nem nehéz kitalálni h egészen konkrétan én asszem bele voltam zúgva jamesbe*pirul* néha úgy éreztem h ő is, néha meg nem...de egy biztos volt:az egész világon ő ismert engem a legeslegjobban...

csak sétáltunk és sétáltunk és beszéltünk...

-fáni mondanom kell valamit-kezte...én teljesen rosszul lettem, tudtam h egyszer el kell mennie....de nem hittem volna h ilyen korán...

-mondjad-mondtam, és leültünk a szt james park egyik eldugott csücskébe, egy bokor mellé...

-soha nem gondolkodtál azon h én mért vagyok itt?-kérdezte...hála istennek nem azt akarta mondani h el kell mennie...dejó:D

sokat agyaltam rajta...régen. aztán rájöttem h nem érdekel mért van itt csak az h itt van!

-de...

-és jutottál vmire?

-nem igazán...

-akkor asszem itt az ideje h elmondjam...

szembefordultam vele, minden apró idegszálammal rá akartam figyelni...ő meg akarta fogni a kezem, de természetesen nem sikerl...mindig elfelejti h ő már nem ember.
-16 éve történt, ő 16 éves volt, mint most te, én meg 22...mint most :D-mondta és elszomorodott...

elkezte mesélni a történetet,a két szerelmesről, akik jobban szerették egymást mindennél, s akik nagyon fiatalon meghaltak, egy szerencsétlen balesetben, amit a fiú okozott, persze nem szándékosan...amíg hallgattam úgy éreztem h tudom mi történt mi után, h ez velem történt, és az egészre mintha emlékeztem volna...egy pillanat alatt összekavarodott bennem minden, a szívem egy pillanat alatt megtelt fájdalommal, és valami mély szomorúság lett úrrá rajtam...úgy éreztem h megfulladok...fel akartam állni, s meg is tettem...james abbahagyta a mesélést egy pillanatra...

-és te szellem lettél, én meg egy másik én-mondtam, és szinte nem ismertem magamra, nem akartam kimondani ezeket a szavakat és mégis kimondtam, úgy éreztem rájöttem végre ki vagyok, és h miért vagyok ezen a világon...tudom ez furcsán hangzik, h valaki leél 16 évet az életéből, és aztán hirtelen megváltozik, de ez van...azaz nem is változtam meg anniyra, csak magyarázatot találtam dolgokra...hogy mért van itt james, hogy miért szeretem amióta ismerem, és h mért vagyok más mint a többiek...mindenki állandóan azon agyal h most lesz e valaha pasija, h elég szép e stb, én meg sose agyaltam ezen,tudatalatt tudtam h nekem ott van james...

jamessel elindultunk hazafelé, úgy odabújtam volna hozzá....nem csak azér mert nagyon hideg volt, hanem azért is mert nemtom...nemtom megmagyarázni ezt az érzést, olyan fura volt...már máshogyan szerettem őt mint eddig...

hazaértünk lassan, nem szóltunk egymáshoz, nem tudtunk mit mondani, tudtam mire gondol, és sztem ő is h mire gondolok én...annyit beszéltünk, amig elmondta a matekfeladatok megoldásait, aztán én elmentem fürödni, és lefeküdtem...nagyon fura dolog történt, bár én azt h fura dolgok történnek körülöttem már igazán megszokhattam volona...szal már aludtam, és éreztem ahogy valaki átkarol, és éreztem egy nagyon ismerős illatot...ismerős volt, de nem tudom honnan...a valaki szorosan ölelt magához, és éreztem h a szíve gyorsan dobog...ki akartam nyitni a szemem, erre:

-ne nyisd ki a szemed-mondta egy hang...james hangja volt:DD-ha kinyitod a szemed vége...

ugyanis volt egy titok...akárhányszor vele álmottam, akármiről volt is szó, jó vagy rossz álomról, egyik se volt véletlen...ugyanis azt eddig is tudtam h a szellemek hiába érnek hozzá az emberekhez, azok nem érzik, de azt nem tudtam, h az álmokon keresztül akármit csinálhatnak...most hogy így belegondolok milliószor álmodtam azt h james meg én együtt járunk h szeretjük egymást, és most...tulajdonképpen minden igaz volt???nem is álom volt amikor megcsókolt hanem igaz??amikor átölelt, amikor azt mondta h szeretlek???

-szeretlek-suttogta és végigsimított az arcomon...aztán megcsókolt, és nem láttam élőben, de álmomban mosolygott és elpirult:DD

kb most mondjátok azt h elég, ez egy mese, vagy vmi elmebeteg ömlengése, meg h ez túl szép h igaz legyen, de higyjétek el nem az...

a következő napok életem legszebb napjai voltak, rászoktam a délutáni alvásra és este is ahogy tudtam mentem aludni:D soha nem éreztem még ilyet...imádtam jamest, és imádtam ezt az érzést...a barátnőim csak nézték h mi van velem, állandóan röhögtem, még a suli legédesebb pasijára se tettem megjegyzést, és mindennap rohantam haza suli után:D tudom nagyon iszonyatosan hülyén hangzik ez az egész, de akkor nem gondoltam arra h ez nem normális, vagy h ebből akármi baj is lehet...pedig lett...ugyanis általában nem volt nekem elég az, h látom őt, vagy hogy beszélünk ,azt akartam h hozzámérjen, h megöleljen, h megsimogasson, h megcsókoljon, h kézen fogva sétáljunk!arra vágytam h ugyanolyanok legyünk mint az összes többi szerelmes pár...egyre több és több időt akartam vele tölteni, ezért kitaláltam valamit...általában, mint minden normális ember egy napénis csak olyan 10-12 órát tudtam aludni, és ez kevés volt...ezért kitaláltam h mi lenne ha altatót szednék...a suliba úgy járkáltam be mint egy vizihulla, de boldog voltam, szal egy boldog vizihulla összhatását keltettem...egyszercsak james rájött h mit csinálok...

-mit csinálsz?-kérdezte amikor újra altatót akartam bevenni

-csak veled akarok lenni-mondtam

-annak nem ez a módja-mondta

-akkor mi??most komolyan mondd meg!

-nem tudom, de ezt nem teheted!!!te élsz!

-sajnos-mondtam

-hogy mondhatsz ilyet???ha én élhetnék...

-de te nem élsz!

-tudom, és azt is tudom mit érzel, mert én is azt érzem...

-ha azt éreznéd nem akarnád megakadályozni h bevegyem ezeket!

-ha nem szeretnélek akkor mondanám azt h öld meg maagd azokkal a bogyókkal és legyünk boldogok örökké...-mondta

milyen tiszta megoldás lenne...gondoltam magamban, de nem bírtam volna soha megtenni, túlságosan gyáva voltam, túlságosan ember...

végül elaludtam magamtól, james szorosan átölelt...

-te kis buta...jobban szeretlek bárminél ezen a világon!ne csinálj butaságot!megígéred h nem teszed ezt többet?-kérdezte

-meg...-mondtam elhamarkodottan és mgecsókoltam...imádtam ezt a pasit, az illatát, az érintését, ahogy rám nézett...mindent! szeretem és kész:D ahogy végigsimított az arcomon, a szívem elkezdett gyorsan verni, a lábaim megremegtek és megcsókolt...újra és újra és újra, közel húzott magához, aztán felnéztünk az égre...egyetlenegy csillag volt ott...

-kívánj valamit!-mondta

kívántam...nem mondom el mit, bár már teljesült...asszem nem is olyan nehéz kitalálni...na???ugye h kitaláltátok?hát persze h azt...:DDD

-fáni, én most és itt...megígérem, h szeretni foglak..örökké, és itt leszek veled amig élsz, és utána is...akármi is legyen...

-én is megígérem, örökké szeretni foglak-mondtam, és ott akkor, abban a percben, ez az eskü többet jelentett mindennél, hisz azt jelentette, h mindig mellettem lesz, h soha nem hagy egyedül...

ebben a percben felébredtem az álmomból, és sehogy sem tudtam visszaaludni...james vágaykozva nézett rám, ott volt tőlem pár centire és nem tudott megérinteni, megcsókolni...én meg nem tudtam visszaaludni...alővettem a fiókomból az altatópirulás dobozt, a markomba öntöttem 4et...tegnap csak 3at vettem be, összesen 5 órát tudtam annyitól aludni, úgyhogy gondoltam ha négyet veszek be, alszok reggelig...

-neeeeee-mondta james, de már késő volt...lenyeltem...újra a karjaiban éreztem magam...

-látod te buta!nincs ebben semmi rossz...itt vagyok újra és együtt vagyunk!!!-mondtam erre ő elmosolyodott..felálltunk, magához húzott és elkezdtünk táncolni...nem ment semmi zene, csak lépkedtünk jobbra meg balra, a fejemet a mellkasára hajtottam, hallgattam ahogy ver a szíve, és ahogy ver az enyém...megcsókolt, finoman, éreztem h szeret...egy pillanat alatt minden elsötétült, az álom is eltűnt, james is, minden...mi történt???

életemben először nagyon hosszúnak tűnt az az idő, amig kinyithattam a szemem, pontosítok, amig kibírtam nyitni a szemem...amikor sikerült végül, körülöttem minden fehér volt, és olyan hideg borzongás futott át rajtam...ez lenne a mennyország?? gondoltam csalódottan... aztán felnéztem és mindenféle infúzió lógott a kezemből...nem...ez csak egy rohatt kórház...de mit keresek én itt?? bejött egy nővérke...konytba volt a haja és lenézően nézett rám...

-hát kislány ez most nem sikerült-mondta ridegen

-micsoda?-néztem rá

-nem tudom mért akartad ezt csinálni de ehhez nem elég 4 altató...

még mindig értelmetlenül nézhettem, mert ezt mondta:

-tudod...3napja...meg akartál halni vagy mi az ég...és bevettél négy altatót...

-nem akartam meghalni-mondtam

-igazán?akkor azt mondd meg minek egy 16 évesnek altató...

-mert-keztem bele, és egy pillanatig el akartam mondani az igazságot-mert nem tudok aludni-mondtam végül...

-anyádék már halálra aggódják magukat érted...mindjárt szólok nekik h minden rendben...

a nővérke kiment...körülnéztem...nem volt ott...sehol...behunytam a szemem, de nem ment...csak régi emlékképek jöttek elő, ahogy nevetünk, ahogy hozzámér...ilyenek...de mindre emlékeztem h már megtörtént...elkeztem sírni, mindenki azt hitte h bolond vagyok, hisz mért is sírhatok ha élek, és a szüleim is itt vannak körülöttem...de én csak sírtam szüntelenül...james...hol vagy???

azt ígérte h itt lesz...h bármi is van, ő itt lesz...h szeret...és mindig szeretni is fog...most viszont ezt nem éreztem, sőt semmit sem éreztem, csak ürességet, úgy éreztem nincs jövőm, múltam viszont annál inkább, azt akartam, h bárcsak meghaltam volna...napok teltek el, anyámék előtt mosolyogtam, és mondtam h alig várom hogy otthon legyek, ez így is volt, hisz van rá egy kósza reméyn, h james otthon vár...és mionden újra ugyanolyan lesz...

5 napig voltam kórházba, átmosták a gyomrom 3szor, infúziót kaptam, és voltam pszihológusnál, aki megrögzötten ragaszkodott ahhoz az elméletéhez, hén a tudatalattimban meg akartam ölni magam, mert úgy éreztem h nem szeret senki stb...ez a nő maga volt dilis nem én...de komolyan...iylen baromságot:DDD sajnáltam szegény betegeit... nah mindegy, végre hazamentünk, én felrohantam a szobámba...mosolyogtam, és ahogy beléptem elordítottam magam h jamesssss, és az ablakpárkányra néztem automatikusan, ugyanis mindig ott ücsörög, vagy az ágyamon...de most nem volt ott...az illata itt volt, és itt voltak róla az emlékeim, de ennyi...lerogytam az ágyamra...milyen hülye vagy fáni...komolyan azt hitted h ebben az életben bármi is örökké tart???őrült vagy!!!igaza volt a doktornőnek!!!csak elképzelted magadnak h van james...lehet h hallucinálsz!!!lehet h most is!!!lehet h nem is élsz!!!fáni ébredj már fel, nincs james!!!dilis vaaaagy!!!az agyadra ment az élet!!!ÉBREDJ MÁR!

elmentem a fürdőbe, megmostam az arcomat, aztán úgy döntöttem elmegyek sétálni...a st james parkba a változatosság kedvéért...elsétáltam arra, amerre emlékeztem h jamessel ültünk, nem volt ott senki...hogy is lett volna...leültem oda pár percre, aztán felálltam és elindultam jobbra...nem tudtam merre megyek, mintha nem én vezéreltem volna a lépteimet, csak hagytam h menjek amerre megy az út és amerre húz a szívem...ismeretlen környékre mentem, itt még sohasem jártam, talán kocsival jöttünk erre apámmal, de nem tudom:S magas fehér falakkal körülvett kis kert volt, amit fekete kovácsoltvas kapu zárt el mindentől...beléptem a kapun, mindenhol márvány sírok voltak, volt fekete, fehér, rózsaszín...mindegyiken elszáradt virágok kupacai voltak...ilyenkor mindig úgy elszomorodok...elindultam egy sír felé, amin egy csokor vörös rózsa volt, szinte éreztem az illatát olyan friss volt...mellette volt még egy sír, és azon is egy ugyanilyen csokor volt...odamentem a sírokhoz, és ahogy megláttam a feliratokat elkeztem sírni...james bourne, 1967-1989 a másikon meg a saját nevem volt és h 1973-1989...letérdeltem és halkan sírtam, csak hagytam h follyanak a könnyeim, aztán james sírjára néztem...

-most mi van???itt hagytál???ennyit jelentett neked az az ígéret???eddig tartott az örökké???hát elég rövid volt hogy mit ne mondjak...gyűlöllek-ordítottam-jajj istenem...szeretlek...-mint olyan sokszor most is ez a két szó majdnem ugyanazt jelentette...csak sírtam és sírtam, leültem a sárba, és csak néztem a sírjainkat...két fekete márvány, egy-egy apró kép rólunk, és egy egy sablonos felirat, h "emléked szívünkben örökké élni fog" és ennyi...ezek voltunk mi...ennyi, kész...az öklömmel rácsaptam james sírjára...

-te rohadék, te átkozott, útállak...mért???-aszittem ordítok de sztem csak suttogás volt az valójában...bőgtem mint egy hülye...abban legalább biztos voltam, h igaz volt...h nem vagyok őrült, james létezett...és valamikor én is...

behunytam a szemem, megpróbáltam lenyugodni, sóhajtoztam, és lassan kifújtam a levegőt...egyszercsak a jólismert ölelő karokat éreztem a testem körül, nem mertem kinyitni a szemem, éreztem h az arca közeledik felém, éreztem az illatát...

-ne sírj-mondta...-nyisd ki a szemed...

-nem akarom-mondtam...

-nyisd ki...kérlek...ne félj...

kinyitottam a szemem, ott állt előttem ő, egy fekete pulcsi és egy farmer volt rajta...szorosan magához ölelt és megcsókolt...

-ez hogy lehet?-kérdeztem-meghaltam??hol vagyok???

-nem te buta-mondta és aztán elmondta h miután velem történt ami történt előtte is elsötétült minden, és amikor újra kinyitotta a szemeit már olyan volt mint minden normális ember...

-és hovátűntél???hiányoztál...ugye tudod hogy mennyire gyűlöllek!-mondtam és villámokat szórt a szemem

-tudom-mondta és csak mosolygott, aztán újra megcsókolt:D

-te hülye-mondtam és megöleltem...

csak álltunk ott a saját sírjaink felett és szorosan öleltük egymást...pont ma van 16 éve h meghaltunk, pont ma vagyok 16 éves...ez a sors fintora talán...de mindenesetre most boldog vagyok h élek, és boldog vagyok h james is él, folytatódik minden ott ahol 16 éve befejeződött...

az álmok újra csak álmok, a valóság meg újra valóság...most élvezem h a valóságban élek!

gyűlöltem a sorsot, gyűlöltem mindent, ami miatt nem lehettünk együtt jamessel, ami miatt nem lehettem boldog, és most mégis...csak neki köszönhetem h most az van ami van, azaz igazából én biztos vagyok benne h azért a csillagnak is köze volt hozzá, de a csillag se magától lett ott...

igen, én egész életemben arról álmodtam h éljek, és tessék...itt vagyok...itt van ő, mit kívánhatnék még???talán azt h ez tartson örökké, de abban meg biztos vagyok, hisz tudjátok ő ígérte nekem!!!ez a szerelem túlélt egy halált, egy életet leélni ezek után már gyerekjáték lesz nemde?ehhez már csak annyit tudok hozzátenni, h szeretlek james...nagyon...az életemnél is jobban:DDD