A végső kezdet

Hideg decemberi nap van…rohadt hideg, olyan hogy az ember csontjáig hatol, nekem most a szívemig…csak ülök ebben a rohadt nagy házban egyedül, és nézem a falakat, vagy a hópelyheket ahogy  elolvadnak az ablakon…holnap karácsony, és nincs mellettem senki…

Jamessel közel hat éve járunk, ismerjük egymás gondolatait, mozdulatait, érzéseit, de ma olyan történt, amire sohasem számítottam volna…vitatkoztunk, összepakolt, és elment…itt hagyott egyedül. Azt mondta, h megcsaltam, mert látott egy  pasival egy étteremben, és utána egy hotelbe mentünk…na most a pasi a főnököm volt, üzleti ebéden voltunk, és én tettem neki a szépet, h léptessen elő, a hotelbe meg tárgyalni mentünk a hotel igazgatójával, szóval nem igaz semmi abból amit ő előadott…elmondott minden ribancnak, és én hiába mondtam neki, h nem igaz, egyszerűen eldurrant az agya, és csak a saját feje után ment…azóta már kitakarítottam  az egész lakást, megnéztem az összes létező szappanoperát, csakhogy egy kicsit kiverjem a fejemből ezt az egészet…most lekuporodtam a sarokba, felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejem…

Hirtelen minden olyan nagynak tűnt magam körül, én meg picinek éreztem magam…nagyon picinek…

 még mindig hallottam magamban, ahogy elhajt a kocsijával, éreztem magamon azt a megvető pillantást, ahogy azt mondta, h ő nem zavar többet, hívjam csak át  magamhoz azt a pasit…meg ahogy azt mondta, h azt kívánja nekem, h soha se csalódjak akkorát senkiben, mint most ő bennem...ezek a szavak visszhangzanak bennem, nem bírom tovább, egész nap arra várok, h csöngjön a telefon, de  senki nem hív, annyira bánt ez a csend…felkeltem a földről, belenéztem a tükörbe, megigazítottam a hajam, felkaptam a táskámat, és elmentem sétálni,  csak hogy kiszellőztessem a fejem…csak bolyongtam össze vissza, de legalább nem volt olyan csönd mint otthon, és nem jutott mindenről JB eszembe…hogy mondhatott ilyet? Hogy gondolhat rólam ilyet???ha ő ennyire bízik bennem akkor én mit csináljak?felhivtam telefonon a barátnőimet, Brigit, Gabit és Nikit, h mi lenne ha találkoznánk, nem akartam egyedül lenni…azt mondták oké, és h mi lenne ha moziba mennénk…oké..persze, attól biztos jobb kedvem leszJ megnézünk valami jó csöpögős csajfilmetJ így is lett, elmentünk, megnéztünk valami filmet, amin jókat röhögtünk, aztán a végén, ami egyébként happy end volt, én jót bőgtem, de a csajok azt mondták, h nyugodjak meg, biztos kibékülünk, James se hülye, úgyis rájön, h az egészből semmi sem igaz, és nemsokára újra minden olyan lesz mint volt…hittem nekik, mert nem akartam belegondolni, h mi lenne ha az ellenkezője lenne igaz. Bekapcsoltam a mobilom, mert ugye a film alatt kikapcsoltam, gondoltam úgyse hív senki …19 nem fogadott hívás, és mind Jamestől. Próbáltam visszahívni, de nem vette fel a mobilját, próbáltam náluk, nálunk,  Chaz mobilját, de ők épp próbáltak, Jamie ott se volt…sehol se volt, gondoltam elment kocsikázni, és csak rója az utakat késő estig, mert ha valami bántja mindig ezt csinálja...imád vezetni, közben zenét hallgatni, és üvöltve énekelni…egy fura érzés kerített hatalmába, úgy éreztem h el kell mennem, féltem valamitől, muszáj volt hazamennem…elköszöntem a csajoktól, megköszöntem nekik, h felvidítottak, megöleltük egymást, és abban maradtunk, h ha van vmi változás hívom őket…elindultam hazafelé, gondoltam még otthonról próbálgatom, de azt a hülye érzést nem tudtam kiverni a fejemből…hazaértem végre, a zárral szerencsétlenkedtem, amikor megszólalt valaki mögöttem…

-szia Fáni-a szomszéd néni volt-egy srác itt volt, és várt rád…dörömbölt az ajtódon, telefonált…olyan szomorú volt, és elkeseredett amennyire láttam…a barátod volt azt hiszem, az a James gyerek…csak nem összevesztetek valamin? Valamit levágott a földhöz, aztán beült a kocsijába és gyorsan elhajtott…olyan tempóban, h az nem normális…

lenéztem a földre, már nem hallottam, amit a néni mond, a földön JB kis fekete-ezüst sony ericssonja volt ripityára törve, mostmár értettem miért nem vette fel a mobilját…

-köszönöm-ennyit mormogtam a néninek-merre ment?-kérdeztem, a néni jobbra mutatott…

Nagyon késő volt, de úgy éreztem mennem kell, tudtam, h csak egy helyen lehet, a Busted közös lakásán, most se Chaz se Matt nincs otthon, mindannyian randin vannak Nikivel és Brigivel, szal ha egyedül akar lenni tökéletes…nem bírtam sétálni, valamiért elkezdtem futni, nem volt messze… ott voltam végre, dörömböltem az ajtón, üvöltöttem, semmi felelet, de tudtam, h itt van, mert égett a villany…be akartam törni az ajtót, én akármit megtettem volna, h bejussak, és akkor eszembe jutott: a kulcs a szőnyeg alatt…felvettem a kis aranyszínű kulcsot, beraktam a zárba, elfordítottam, és az ajtó kinyílt…

-James-orditottam-James drága te vagy itthon??

Egyszer csak azt hallom, h valami nagy erővel a kőnek vágódik…várjunk hol is van itt kő???a fürdőben…rohantam az emeletre, nem érdekelt semmi…rángatom a kilincset, a fürdő zárva…

-James drága…jól vagy?-kérdeztem be, de semmi felelet…

feltéptem az ajtót, a zár kiszakadt a helyéből, ott ült James a földön, az  egyik kezében penge volt, a másikból meg ömlött a vér…ahogy megláttam, elkezdtem sírni, de tudtam, h ezzel semmin se segítek…letöröltem a könnyeimet, minden véres volt, a csap, a szekrény, amibe belekapaszkodott, és ami leszakadt…nem fogtam fel mi történt, nem éreztem h ez igaz, csak egy rossz álom, egy nagyon rossz  álom…odarohantam hozzá, a szeme csukva volt, megsimogattam az arcát, a könnyeim végigfolytak az arcomon…kinyitotta a szemét.

-szeretlek kicsim-mondta remegő hangon, halkan-csak azt akartam, h neked ne fájjon,h neked könnyebb legyen…-a könnyek az ő arcán is patakokban folytak…

annyira fájt a szívem, tudtam, h elveszíthetem örökre…a szemébe néztem, és próbáltam mosolyogni…

-bocsáss meg kicsim- suttogta

-ssssssssss-mondtam és az ujjam a szájára tettem

kifutottam gyorsan, kerestem valamit amivel bekötözhetem a sebet…istenem olyan kupi van itt…egy törölközőt találtam, a sebre szorítottam, és bekötöztem szorosan…még mindig nagyon vérzett…megpróbáltam megmozdítani, de elájult, és egyedül nem bírtam, de sehogy nem jutottunk volna le a földszintre…olyan rohadt tehetetlennek éreztem magam…kint áll a kocsi, a telefonom lent a táskámban.…adtam egy puszit a szemére, aztán elindultam kifelé, keresni egy telefont…

-Fáni ne hagyj itt! Nem akarok nélküled meghalni-mondta erőtlenül, a szája remegett…fázott…

-nem is fogsz meghalni!-mondtam, és próbáltam erősnek látszani, és úgy mondani, mintha ebben biztos lennék…odamentem hozzá, finoman megcsókoltam, ő gyengén visszacsókolt…

-szeretlek-mondtam-mindjárt jövök, csak megpróbálom elérni Chazéket…hol a telefon?

-a szobámban van egy…-mondta aztán megint lecsukta a szemeit…

megnéztem, h lélegzik e, h mozog e a mellkasa, aztán amikor megnyugodtam, h él, elrohantam telefonálni…épp tárcsáztam, amikor hangos röhögést hallok lentről, Chaz és Matt volt az…lerohantam a lépcsőn, én is tiszta vér voltam, hogy Chaz meglátott elsápadt…

-mi van hugi?-kérdezte

-gyertek már…nem tudok mit csinálni…meg fog halni…-ennyit bírtam kimondani, de drága bátyuskám ennyiből is értett…erősnek kell maradnom…még egy picit igen…

felrohantak a lépcsőn, meglátták Jamest, felkapták ketten, nem sírtak, mert rohadt józanok voltak…rohadt józanok…tudták, h ha ők most elengedik magukat, akkor Jamesnek esélye sincs arra h túlélje ezt az egészet…beültem a kocsiba hátra, befektették úgy, h a feje  az ölemben volt, néha fel-fel ébredt…

-kicsi hercegnő, én csak nem akartam nélküled élni…-hörögte alig érthetően-úgy mi értelme az egésznek?

-én se tudnék nélküled élni te…hülye…-mondtam és megcsókoltam…hideg volt a szája, remegett…istenem akármit megtettem volna  érte, miért csinálta ezt?…ennek a borzalmas napnak soha sem lesz már vége…megfogtam a kezét, összekulcsoltuk az ujjainkat…

-Chazzy taposs a gázba! Nem érdekel semmi…érted???csak menjünk már…nem halhat meg!- üvöltöttem és sírtam, mert JB megint elájult, és nem akart magához térni…

-megyek ahogy tudok…-mondta Chaz, láttam,h ő is sírt, és őt is bántotta ez a tehetetlenség…

beletaposott, mentünk 150-el mint az őrültek…végre beértünk, de mivel este volt, azaz éjszaka, csak ügyelet volt, az ügyeleten meg maximum egy influenzás gyereket tudtak ellátni, a sebész vagy vmi normális orvos otthon aludt…a recepciós nővérke azt mondogatta h menjünk át egy másik kórházba, Matt közel hajolt a nővérhez, a csaj nem tudta mit akar…Matt elkezdett ordibálni…

-ide figyeljen…a barátom haldoklik…érti??és ha azonnal nem hív ide valakit, és meghal az a maga lelkén szárad! Tudja maga milyen az elveszteni valakit??magának tényleg nincs szíve?

A nő megijedt, és tárcsázta a dokit, aki ahogy meghallotta, h mi a helyzet, összekapta magát és elindult idefelé…Jamest felfektettük egy kórházi ágyra, én a kezét még mindig nem engedtem el, pedig ő már nem szorította…már nem volt magánál…nem veszthetem el, ő a mindenem, az életem…

Csak néztem ahogy fekszik, ahogy hangtalanul, csendesen folynak a könnycseppek végig az arcán. A szája még mindig remegett, Chaz levette a dzsekijét és ráterítette, aztán odajött hozzám és átölelt…mi lenne velem a bátyám nélkül istenem…aztán odament Matthez, és megölelték egymást…igazi barátok, és ők is érezték h elveszthetik Jamest…

Sohasem gondoltam volna hogy ilyet tesz JB, mindig vidám volt, optimistán állt a dolgokhoz, engem is mindig fel tudott vidítani, mindig talált mindenben valami jót…de most…ahogy elnéztem olyan volt mint egy kisfiú, elveszett volt és gyenge…a mellkasára hajtottam a fejem, és így vártunk az orvosra…nagyon hosszúnak tűnt ez az idő, pedig nem volt az…a seb egyre jobban vérzett, a kórház üres volt…ebben a pillanatban megjött a doki, egy óriási kő gördült le a szívemről…egy puszit adtam James szájára, ő erőtlenül ennyit mondott…

-nem akarok meghalni…szeretlek…

-én is szeretlek…nem lesz semmi baj…minden rendbe jön…-még egy puszit adtam a szájára, aztán eltolták és a kezeink kiszakadtak egymásból…